2015/2016

A Birodalom visszavág 09.21.

Nem, nem 1980-at írunk és a ma esti meccs forgatókönyve sem George Lucas ötlete alapján íródott, de új szerelésében, fekete-fehér színösszeállításban pályára lépő csapatunkat valóban fűtötte a vágy, hogy revansot vegyen ma esti ellenfelén, hiszen néhány nappal ezelőtt a Futsal Magyar Kupában a Kastélydombi SE vendégeként szerepelt a csengeri együttes a pestszentimrei Sportkastélyban, ahol kétgólos, 11-9 arányú vereséget szenvedett a házigazdáktól. A fájó vereség és kupabúcsú után nem is alakulhatott volna jobban az NB II Keleti csoportjának sorsolása, hiszen rögtön az első hazai mérkőzésen lehetőség nyílt a visszavágásra. Bár birodalmi rohamosztagosok nem voltak a pályán, de egyre sűrűbbé és veszélyesebbé váló csengeri rohamok igen. Ennek köszönhetően igencsak sikerült visszavágni a kupa kudarcért, hiszen 5-1-es félidő után, végül 10-4 arányban múlta felül ellenfelét a hazai alakulat. S, bár a csengeri fiúk egyelőre nem a föld felett lebegve játsszák a futsalt,  – még ha a kép egyebet is sugall – annyi azonban bizonyos, hogy az ,,erő” velük van, mert magabiztos győzelmüknek köszönhetően két forduló után vezetik a bajnokságot. A 32 rúgott gólra az ellenfelek részéről érkező mindössze 5 találat és a +27-es gólkülönbség pedig igencsak impozáns adat a sportot kedvelő olvasó szemének.

Petőfi DSZSE Csenger – Kastélydombi SE  10-4

(A mérkőzés előtt egy újabb örömhír érkezett a csengeri sport háza tájáról, hiszen Csenger Város Önkormányzatának, valamint TAO-s támogatásnak köszönhetően mostantól egy, a csengeri sportolók szolgálatába álló kisbusz segíti a városunkban működő sportklubokat, melynek kulcsait Forján Zsolt, Csenger Város polgármestere nyújtotta át a klubok képviselőinek. Hogy mennyire jelentős és régóta várt lépés ez a csengeri sportéletben, azzal a későbbiekben – többek között- Sport – Közelben című műsorunkban külön is foglalkozunk majd.)

Kákos Dávid

a_birodalom_v01-min


,,Óóóóóóó…az én városom”  10.05.

,,Ahol az útnak vége, házak állnak…” Így szól a Kisváros című sorozat főcímzenéjének első sora, ami egyébként a KGB együttes nevéhez fűződik és ,,Az én városom” címet viseli. Az idősebbek közül bizonyára sokan emlékeznek rá, hiszen rengetegen nézték/néztük annak idején, hogy miként oldja meg az izgalmasabbnál izgalmasabb ügyeket Végváron, a határ menti kisvárosban Hunyadi főtörzs’ és Járai őrnagy, azaz Usztics Mátyás és Hollósi Frigyes. Aki pedig nem emlékezne rá, az internet ,,személyében” tökéletes segítőtársra lelhet a probléma megoldását illetően. Na, de ne kanyarodjunk el nagyon Végvár felé, hiszen Csengerben vagyunk. Az idézett sorral csupán arra szerettem volna utalni, hogy a hozzánk érkező csapatok talán néha úgy érzik, hogy egészen addig kell jönniük, amíg el nem fogy az út, s talán Budapestről nézve tényleg nagyon távolinak tűnhet az országnak e szeglete, s annak legkeletibb városa. Ha valaki eljön idáig, valószínűleg nem erre számít, s főképp nem ezt várja. Bár egyre többen ismerik már városunk nevét, s viszik jó hírünket rendezvényeink, épületeink, de a futsalnak köszönhetően is sokan megismerkedhettek már Csenger nevével, hiszen aki ide eljön, az nem felejti el egyhamar, hiszen olyan élményben lehet része, amit máshol nemigen találhat. Amellett, hogy egy olyan sportcsarnokban játszhat, mely a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető átlagosnak, tucat épületnek, vagy építészetileg unalmasnak, kap még mellé – amolyan bónuszként- egy tömött lelátót, kellően szenvedélyes szurkolósereggel. Na, ez az a plusz, ami máshol nincs…csak itt, a keleti végen. Másodosztály, de első rangú szurkolás, kisváros, de annál nagyobb hangulat. S, hogy a meccsről is ejtsünk néhány szót. A REAC csapata ellen nem várt könnyű feladat a csengeri fiúkra. Nem is volt az. Egy feszült hangulatú, kiállításokkal tarkított, sokáig kiélezett meccset sikerült végül magabiztosan behúzni, s így ismét a dobogóról várhatjuk a következő fordulót. A nap fair play díját mindenképpen a szurkolóknak kell odaítélni, akik többször is éltették a hazai együttes mesterét Szilágyi Sándort, aki ezekben a napokban talán dupla örömmel konstatálhatta, hogy a szurkolók ott állnak mellette. Persze a csapatra sem lehetett panasz, hiszen a fekete mezes fiúk – hogy a legfontosabbal záruljon e némileg szubjektívre sikeredett beszámoló – egy nagyszerű győzelemmel tették emlékezetessé az estét edzőjük, s mindenki más számára is, ami a számok nyelvére lefordítva a következőképpen néz ki:

Petőfi DSZSE Csenger – REAC Sportiskola SE  6-2

Kákos Dávid

o_az_en_v-min


Idézetek tárháza… 10.19.

Ha célirányosan kutakodna az ember egy kicsit az interneten, akkor valószínűleg hamar rátalálna az ide illő Paulo Coelho, Oravecz Nóra, esetleg Müller Péter idézetre, amely segít eligazodni a ,,majdnem” útvesztőiben. Esetleg Kurt Vonnegut mondaná meg a maga sajátos stílusában, hogy merre van az előre. Na de idézetek híján marad a ,,majdnem” és az ehhez kapcsolódó kérdés. Majdnem sikerült kiharcolni a győzelmet, de az utolsó percekben kimaradtak a helyezetek, így döntetlen a vége. Érdekes dolog a szurkolói lélektan. Hiszen nagy kérdés, hogy az egyszeri szurkoló ilyenkor bosszankodva csapjon a levegőbe és a ,,majdnem” behúzott győzelem után sóvárogjon, vagy arra gondoljon, hogy ,,majdnem” baj lett, mert a félidőben még két góllal vezetett az ellenfél, és inkább azon morfondírozzon, hogy mégiscsak megsüvegelendő teljesítmény, hogy sikerült egy nagyszerű második félidőt produkálni a jó erőkből álló rivális ellen, s döntetlenre hozni a meccset. Tessék választani, ki-ki saját ízlése szerint, s ezzel meg is oldottuk a dolgot. Illetve majdnem… Ha minden kötél szakad, és csak nem akar megszületni a döntés, akkor elő kell venni a faék egyszerűségével bíró régi lelátói bölcsességet, mely egy csapásra átvághatja a gordiuszi csomót, s rendkívül egyszerűen megválaszolja a kérdést, mely azt firtatja, hogy miért hozta úgy a sors, hogy ez a meccs döntetlen legyen?

,,Egyszerű. Mert azt még nem játszottunk.”

Tehát itt volt az ideje az első X-nek is, méghozzá egy nagyon jó csapat ellen. Mivel most már túl vagyunk rajta, jöhetnek újra a győzelmek.

Petőfi DSZSE Csenger – MVFC Berettyóújfalu II.  4-4

Kákos Dávid

idezetek01-min


5 W + 1H (+ még egy W) 10.26.

Ha egy újságíró igazán tényszerű tudósítást szeretne írni, akkor nem kerülheti meg, hogy az 5W + 1H módszert kövesse a hír megírásakor. A számok és a betűk angol kérdőszavakat jelölnek, melyek közül valamennyit érdemes megválaszolnia az újságírónak, ha nem szeretne hiányos, félinformációkat tartalmazó cikket kiadni a kezéből. (Who? When? Where? What? Why? How?…azaz: Ki? Mikor? Hol? Mit? Miért? Hogyan?) Tehát ha az újságíró alkalmazza az úgynevezett Kipling módszert, vagyis válaszol az öt W-vel és egy H-val kezdődő kérdésre, akkor nagy valószínűséggel megfelelő mennyiségű információval fog rendelkezni ahhoz, hogy az általa közölt hír megálljon a lábán. Persze ebben az esetben korántsem egy száraz tényekre szorítkozó híradásról van szó, s az objektivitás is el-eltűnik a szurkolói attitűd mögött, de ez az írás is –ahogy a korábbiak is- deklaráltan ,,Csenger érzelmű”…csak, hogy átvegyük a nagy klubok szurkolói kapcsán gyakran használt kifejezést. Na, de próbáljunk meg azért – ha az 5W+1H módszer klasszikus alkalmazásától eltérően is – tényeket közölni. A Petőfi DSZSE Csenger futsal csapata rangadót játszott hétfő este a Városi Sportcsarnokban a Futsal NB II Keleti csoportjának 7. fordulójában a Covritas Kft. Gödöllő együttese ellen. A találkozó rendkívüli izgalmak közepette, hét másodperccel a vége előtt dőlt el a hazaiak javára, amikor is sikerült megszerezniük ötödik góljukat, s ezzel lezárni a mérkőzést. S, hogy miért csak akkor? Természetesen azért, hogy messzemenőkig kiszolgálják rendkívül lelkes, az utolsó találat megszerzésének pillanatában hangrobbanást produkáló közönségüket.

Végül essen szó a címben szereplő + 1 W-ről is, aminek semmi, de semmi köze nincs az újságíráshoz, ám annál több a sporthoz. A Nemzeti Futball Ligában – amerikai futballról van szó – nem pontok alapján zajlik bajnokság, hanem – igencsak leegyszerűsítve – a csapatok neve mögött szereplő győzelmek, vereségek, esetleg döntetlenek száma alapján alakul ki a sorrend. A győzelem jele a W (Win), amiről azt tartják, hogy ha az odakerül a csapat neve mellé, akkor nagy baj már nem lehet. Nos, a mi csapatunk neve mellett a mai estén ott a  nem is akármilyen W, így a második helyről várhatja a következő fordulót. Mondjuk úgy…nem rossz! 😉

Petőfi DSZSE Csenger – Covritas Kft. Gödöllő   5:4

Kákos Dávid

5wh1-min


A megörökített pillanat  11.02.

Az általam igen tisztelt és nagyra tartott Sir Ken Robinson sok érdekes, elgondolkodtató dologról írt már könyvet, vagy tartott előadást. Olyan dolgokról, melyek körbevesznek minket, s meghatározhatják jelenünk mellett a jövőnket is. Többek közt a kultúráról is értekezik. Mi a pontos definíciója – már amennyiben lehet ilyet felállítani – , illetve mennyiben határozza meg számunkra azt, hogy miként is viszonyulunk a kultúrához a hely, az idő és a társadalom amelyben élünk. A kultúra dinamikusan változik – sok más mellett – e tényezőknek köszönhetően is. Jó példa erre a festészet és a fényképészet viszonya. A XIX. századig a helyek, arcok, események megörökítése a festők feladata volt, ám a fotográfia megjelenésével egy olcsó, gyors, hiteles és rendkívül pontos lehetőség kínálkozott a pillanat megragadására. Viták során az is felvetődött, hogy a fényképészet a festészet halálához vezethet, míg mások ezt kizárták, mondván: egy fényképből soha sem lesz művészeti alkotás. Nos, a festészet nem haláltusáját vívta, hanem újabb és újabb irányzatok indultak el, míg a fényképekről bebizonyosodott, hogy igenis lehet egy fotónak is művészi értéke. Most azonban sem festményekről, sem művészi fotókról nem lesz szó, csupán afelett érzett örömünknek adhatunk hangot, hogy a XXI. században rendelkezésünkre áll az a technológia, mely alkalmas arra, hogy megörökítsük a pillanatot, s azt a lehető leggyorsabban másokkal is megosszuk. Már amennyiben szeretnénk… Ma már ez is a kultúránk része. Márpedig ma is olyan pillanatok kerültek megörökítésre, melyekre jó lesz egyszer majd emlékezni. Újra futsal ünnep volt. Újra sok szurkoló volt a ,,csarnok” lelátóin…és újra gólparádét rendezett csapatunk, pedig volt, – nem egyszer – hogy csak a kapufán csattant a labda…de még így is. Ismét egy olyan este, – már a sokadik – amire évtizedek múltán is jó lesz emlékezni. Az időszakra, a hangulatra, a miliőre…

Petőfi DSZSE Csenger – Nagykáta Futsal 16:5

Na, de nem csak emiatt marad emlékezetes az este, hanem amiatt az egészen friss hír miatt is, amit Forján Zsolt, Csenger Város polgármestere jelentett be a mérkőzés félidejében, miszerint sikeres pályázatoknak köszönhetően 26 millió Ft értékben, új edzőpályával és rekortán futópályával bővül a Csengeri Sportcentrum.

Soha rosszabb estét!  🙂

Kákos Dávid

a_megorokitett01-min


,,Bellis perennis” 11.23.

Azaz, százszorszép. Hát még száztizennégyszer! S, hogy ne keveredjünk el nagyon virágok és gólok között, rögtön érdemes tisztázni, hogy miért is juthatott eszébe e sorok írójának az a kis virág, amit a magyar nyelv – jó szokásához híven- igencsak találó névvel illet. Százszorszép. Hosszú hónapokon keresztül virágzik, a kelő Nappal újra és újra kinyílik, így számtalanszor megcsodálhatják szépségét mindazok, akik szeretik a virágokat…és talán még azok is, akik nem. Nos…így van ez valahogy a csengeri gólokkal is. Történt ugyanis, hogy alig 7 perc volt hátra a találkozó első félidejéből, amikor is futsal csapatunk megszerezte az idei bajnokságban a 100. lőtt gólját is, s ehhez mindössze tíz és fél mérkőzésre volt szüksége. A szurkolók között pedig akad olyan is, aki mind a száz gólban gyönyörködhetett, essen az hazai, vagy idegenbeli mérkőzésen. Nem kétséges, hogy a csengeri gól a szurkoló számára megunhatatlan és szép…századszorra is. Ahogy a kertésznek a virágai. Arról nem is beszélve, hogy az a ,,100” már 114…ezzel pedig magasan a csengeri fiúk lőtték a legtöbb gólt a Futsal NB II Keleti csoportjában, s a tizenegy forduló után megszerzett 25 pontjukkal, +71-es gólkülönbségükkel megérdemelten tanyáznak a dobogó második fokán. Végezetül álljon itt a mérkőzés végeredménye is, amihez különösebb kommentárt fűzni meglehetősen felesleges dolog lenne… Ezúttal talán ránézni is elég lesz.

Petőfi DSZSE Csenger – UFC Gyömrő 22-0

Kákos Dávid

bellis01-min


,,(Néző)csúcs ez a party ez nem vitás, itt tombol az egész ház!”  12.07.

Énekelte a címmel megegyező refrént még 1997-ben az Emergency House, a ’90-es évek sikercsapata, kiknek Csúcs ez a party című slágere az akkori bulik elmaradhatatlan részét képezte. Na jó…talán egy egészen apró különbség mégiscsak mutatkozik a refrén első szavának tekintetében, de ahogy mondani szokás: kicsire nem adunk! JAki esetleg nem ismerné az együttesnek ezt a napjainkban is előszeretettel játszott alkotását, annak ismételten a nagy videómegosztókat ajánlhatom, melyek segítségével gyorsan kitölthető e roppant hiátus. J No de áttérve kicsit a meccsre…volt itt minden: 17 gól, sárga lapok, piros lap, kapufa, kimaradt gólhelyzetek, izgalom…na meg persze tombolt az egész ház! J Az idei bajnokság nézőcsúcsa is megszületett az ősz utolsó mérkőzésén, aminek számszerűsítése nem sorolandó a jelen írással szemben támasztott elvárások sorába, úgyhogy marad a rendkívül ,,egzakt” meghatározás: szemmel láthatóan sok néző, tömött lelátó. J A Kincsem Lovaspark után sikerült legyőzni a tavalyról maradt másik mumust is, így ezzel a szép sikerrel vonulhat pihenőre a Csenger Futsal csapata, s a többi mérkőzés eredményétől függetlenül, már biztosan a dobogón telel. A csengeri fiúk a mérkőzés végén megköszönték a fantasztikus buzdítást a szurkolóknak, s jókora adag szaloncukor kíséretében kívántak kellemes ünnepeket mindenkinek!

Petőfi DSZSE Csenger – DEAC 10:7

Kákos Dávid

csucs_ez_a_party-min


,,Apa, kezdődik!”  01.25.

Biztosan sokan emlékeznek még arra a – körülbelül 8 évvel ezelőtt – rendkívül gyakran sugárzott reklámra, mikor egy kisfiú már tűkön ülve (vagyis inkább állva, ugrálva) várja a kanapén, hogy kezdődjön a kedvenc rajzfilmje, amit az édesapja társaságában szeretne megnézni. A reklám olyannyira ,,betalált”, hogy megihlette az internet népét és mindenféle zenés remixek és alternatív befejezések készültek hozzá, sőt a reklám paródiája még a Gálvölgyi-showba is bekerült. Annak megítélését, hogy igazából milyen is a jó reklám, azt természetesen a reklámszakemberekre bíznám, de valamit mégiscsak eltalálhattak a készítők, hiszen az ,,Apa, kezdődik!” egyfajta XXI. századi, modern szállóigévé vált. Vagy valami hasonlóvá. Ki tudja? Lehet, hogy David Ogilvy, a reklámszakma nagy öregje is bólintott volna rá… Szóval… valahogy így lehetettek a csengeri futsal csapat szurkolói is, mint a türelmetlen kisfiú, csak az ő esetükben nem rajzfilmről, hanem a Futsal NB II Keleti-csoportjának tavaszi szezonjáról volt szó. Hosszú ideje nem szurkolhattak már bajnoki mérkőzésen a csengeri fiúknak, s úgy érezhették, hogy igencsak ideje volt már, hogy elkezdődjön a ,,tavasz”. El is kezdődött. Miközben kint a tél a legszebb arcát mutatta, hogy a szurkolók is érezhessék az esti hóesés romantikáját. (Aztán a reggeli hólapátolásét…no, de valamit valamiért!) Tehát elkezdődött a tavasz, méghozzá egy magabiztos hazai győzelemmel, ahol a vendégeknek egyetlen alkalommal sem sikerült bevenniük a csengeri kaput, ellenben kaptak 17 gólt. Valójában egyáltalán nem meglepetés az eredmény annak tükrében, hogy a sereghajtót idegenben 22-1 arányban múlták felül a csengeri fiúk. Ilyenkor röpködnek az olyan közhelyek, mint az ,,országos 1-es”, vagy az ,,érvényesült a papírforma”. Nem is lehet ezekkel vitatkozni. Miért is tennénk? Örülni kell a győzelemnek, aztán holnaptól már a következő mérkőzésre koncentrálni, de méginkább az azt követő hazai meccsre, amikor is a Nyíregyházi Ezüstcsikó együttese látogat Csengerbe. Parázs meccs várható, hiszen van törlesztenivalója a csengeri alakulatnak nyíregyházi ellenfelével szemben. S, hogy a végén nehogy megfeledkezzünk a lényegről:

Petőfi DSZSE Csenger – Gödöllő FISE 17-0

– Kákos Dávid –

apa_kezdodik-min


99 Luftballons   02.08.

Valószínűleg sokaknak eszébe jutott Nena 1983-as slágere, ha végignéztek ma este a Városi Sportcsarnok lelátóján, hiszen kilencvenkilencnél is több zöld és fehér színű lufit láthatott a korláthoz kötözve, vagy épp a szurkolók kezében, aki végigpásztázta a zsúfolásig megtelt lelátót. Elvonatkoztatva a dal eredeti, igen komoly dolgokat boncolgató témájától, s maradva pusztán a lufiknál, megállapíthatjuk, hogy a mérkőzés előrehaladtával egyre kevesebb lett a korláton és a kezekben a léggömb, s bár folyamatosan luftballonok durranásaitól volt hangos a sportcsarnok, a csapat szerencsére nem pukkadt ki a végére sem, s az első pillanattól kezdve uralva a mérkőzést, magabiztosan nyerte a megyei rangadót. Mint ismert, az őszi találkozót viharos körülmények között, egy góllal ugyan, de elbukta csapatunk, így mindenképpen revánsot szerettek volna venni a csengeri fiúk mai ellenfelükön. Az Ezüstcsikók csapata télen jókora változáson esett át, hiszen immár a köztudottan jó erőkből álló ibrányi futballcsapat alkotja az együttes gerincét. Ez a tény sem zavarta meg azonban a mieinket, akik gondoskodtak róla, hogy a szurkolók jó – az ellenfél játékosai kevésbé jó – emlékekkel térhessenek haza a megszokottól kicsit hosszabbra nyúló szünet előtt – már ami a hazai meccseket illeti. Ugyanis legközelebb csak március elején láthatják kedvenceiket hazai pályán játszani a csengeri futsal rajongók. Addig is álljon itt az eredmény, ami magáért beszél és egyfajta meghívóként is szolgálhat a következő hazai mérkőzésre:

Petőfi DSZSE Csenger – Ezüstcsikó KHE. Nyíregyháza 14:5

Kákos Dávid

lufballon-min


,,Itt a húsvét, itt a nyúl, Csenger-Maglód 3-0!” 03.28.

Khm-khm!!! Akarom mondani: 11 – 4! A mai napon azonban annyira adja magát a 30 évvel ezelőtti magyar-brazil (3-0) meccsen született lelátói klasszikus, hogy egyszerűen kihagyhatatlan – még ha az eredmény nem is rímel. …De, ha már így hozta a sors, hogy húsvét másodnapján meccset játszott csapatunk, akkor joggal bíztunk benne, hogy egy jó találkozót láthat majd a mérkőzésre ellátogató nézősereg, akik ma is kitettek magukért, hiszen ünnepnap ide vagy oda, ezúttal is szép számmal megjelentek, s fantasztikus hangulatot teremtettek a Városi Sportcsarnokban. Jó szokásukhoz híven. S, ha már ennyien eljöttek, akkor nem kellett csalatkozniuk, mivel tényleg jó meccs kerekedett ebből az ünnepi mérkőzésből. Az ellenfélnél is rendkívül jó képességű játékosok léptek pályára, akik igencsak remek első játékrészt produkáltak, de a második félidőre helyre állt a világ rendje. (Értsd: magabiztos hazai győzelmet arattunk.) Szóval, ha a mai meccs nem is került volna be a magyar sportújságírás nagy öregjének, Várkonyi Sándornak a legendás karcolatai közé – melyeket egyébként könyvformában, összegyűjtve is kiadtak ,,Mivé lettél futballkirály?” címmel – de bizton állítható, hogy emlékezetes marad, már csak a rendkívüli időpont miatt is. A Csenger Futsal gárdája pedig tudván ezt, egy élvezetes mérkőzéssel –amiért az ellenfelet is elismerés illeti – ajándékozta meg szurkolóit, akik az ünnepnap dacára –vagy talán éppen ezért? – a futsalt választották és eljöttek biztatni a csapatot. A győzelem pedig hab volt a tortán, hiszen hogy is kívánhattak volna kellemes húsvéti ünnepeket a csapat tagjai a csengeri futsal rajongóknak, ha nem így?

Csenger Futsal – Maglódi TC 11-4

-Kákos Dávid-

husvet-min


,,Tervezte”: Antoni Gaudí    04.14.

Azt mondják, ha valami olyan új dolgot szeretnénk létrehozni amiben az emberek örömüket lelik majd, akkor nem árt ha kerüljük az egysíkú, unalmas megoldásokat, a monoton ismétlődést, a mindenféle kreativitást nélkülöző, ezredik alkalommal is előkerülő sablonok használatát. Jó példa erre Antoni Gaudí, a híres katalán építész, aki merész vonalaival, ,,görbületeivel”, olyan épületeket alkotott, melyek a mai napig izgalmasak nem csak az építész szakma, hanem a nagyközönség szemeinek is, s napjainkban – talán nem véletlenül – már a világörökség részét képezik. Elég, ha leghíresebb épületére, a barcelonai Sagrada Família-ra, vagy a Casa Milá, illetve a Casa Batlló laikus szemnek is izgalmas vonalaira gondolunk. Tehát, ha eme gondolat mentén haladunk tovább – s kanyarodunk rá lassan a ma esti mérkőzésre – akkor megállapíthatjuk, hogy egy szurkolónak szüksége van az ilyen meccsekre, mint ez a mai találkozó volt. Ha minden összecsapás ugyanolyan lenne, ha minden mérkőzésen az elejétől a végéig a kezünkben tartanánk a találkozót és a végén 10 góllal nyernénk, akkor egy idő után egysíkúvá, már-már unalmassá válhatna a dolog. S, ha már valaki ellátogat egy futsal meccsre, akkor semmiképp sem szeretne unatkozni. Mennyivel katartikusabb élmény egy jó ellenféllel – jelen esetben a strandfoci válogatottakkal felálló Gyöngyös – szemben, egy végletekig kiélezett, az utolsó másodpercig izgalmas mérkőzést megnyerni, mint egy simánál is simább, két számjegyű gólkülönbséggel letudott találkozót. Legyen izgalom! Legyen hangulat! Legyenek szép gólok, védések és még egy kis izgalom a végére… Szerencsére nem szűkölködtünk egyikben sem ma este. (Csak így zárójelben annyit azért megjegyeznék, hogy nem vagyok benne egészen biztos, hogy Szilágyi Sándor a kispad mellett hasonlóan vélekedett pl. az utolsó kettő percben. Elképzelhető, hogy lettek volna ellenvetései a fenti gondolatmenetet illetően.) Annyi azonban bizonyos, hogy egy pompás futsal-élménnyel térhettek haza ma mindazok, akik a szokatlan időpont ellenére is eljöttek megnézni a csapatot. Egy kiváló ellenféllel vívott, mindvégig izgalmas mérkőzésen:

Csenger Futsal – Energia SC Gyöngyös 9-8

-Kákos Dávid-

tervezte_antoni_g-min


(Óda) Az örömhöz  04.25.

Csak nyugalom kedves olvasó! Nem verselemzés következik, bár Friedrich Schiller ,,Az örömhöz” című alkotása megérdemelné, hogy bővebben is szóljunk róla, hiszen, innen ered pl. a Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának zárótételében felhangzó, jóval szélesebb körben ismert Örömódának a szövege. Talán érdemes rászánni néhány percet, főként a költészet kedvelőinek, hogy felfedezzék, netán újra felfedezzék Schiller művét. No, de miért is lett eme írás címe az, ami? Mert valódi futsal ünnep volt ez a javából, ahol még a vesztes csapat sem szomorkodott igazán, mivel a meccset elvesztették ugyan, de a bajnoki címet már igencsak nehéz lenne elvenni mai ellenfelünktől. Hogy mennyire jó képességű alakulatról van szó, azt jól mutatja az a tény is, hogy mindössze két találattal maradtak alul a csengeri csapattal szemben, úgy, hogy az összecsapás ideje alatt nem állt módjukban cserélni. Megsüvegelendő teljesítmény. Ahogy a mieink teljesítménye is az, hiszen az idei szezon nem a középmezőnyről, (Ugyan!) hanem a dobogóért folytatott küzdelemről szól a csengeri fiúk számára. Úgy tűnik, siker koronázza az erőfeszítéseket. S, hogy miért is szólt a mai este az örömről? Mert öröm volt végignézni a lelátón, ahol ma is pezsgett az élet. Öröm volt nézni a szemet gyönyörködtető gólokat. Öröm volt ránézni az eredményjelzőre a meccs végén, na meg persze öröm ránézni a tabellára is, így a bajnokság vége felé közeledve. Szóval…közhely ugyan, de mégis érdemes megtalálni az apró örömöket az életben, s ez a hétfő este tökéletes alkalmat kínált ennek gyakorlására. Bízzunk benne, hogy mindenki úgy tért haza a találkozó után, hogy ma sem bánta meg, hogy a TV helyett a futsalt választotta hétfő esti programnak.

Csenger Futsal – Kincsem Lovaspark SE 7-5

(Ui. Volt még egy érdekessége a ma estének, hiszen a mérkőzésen forgatott az RTL Klub stábja is. A Trollfociról jól ismert, s immár csapatunk mérkőzéseinek állandó kommentátorává váló Pitkin, azaz Baláczky Vlagyimir kedvéért utaztak el Csengerbe a Fókusz munkatársai. ,,Mert ahogy ő közvetít, nem közvetít úgy senki.” Persze bízunk benne, hogy egy kicsi azért jut a rivaldafényből a csengeri futsal életnek is.)

Kákos Dávid

oda_az_oromhoz-min


Gut, besser, Csenger

Avagy, hogyan tegyünk rá még egy lapáttal az előző évi jó teljesítményre.

Bronz. Álljon itt e sziklaszilárd tény mindjárt az elején, hogy ne maradjon kétsége senkinek ama bizonyos ,,lapátot” illetően. Történt ugyanis, hogy a Csenger Futsal csapata a Nemzeti Bajnokság II. osztályának Keleti-csoportjában, s annak a mögöttünk hagyott, 2015-2016-os szezonjában felállhatott a képzeletbeli dobogó legalsó fokára, ami egy szépen csillogó bronzérmet jelent az együttes – és nem utolsó sorban – a város számára.

Azt követően, hogy az előző idényben a Csenger Futsal gárdája letudta története első NB II-es szezonját, – amit némi balszerencsének köszönhetően a hetedik helyen zárt – az idei bajnokságra a masszív középcsapatból élcsapattá nőtte ki magát. S, ha szeretnénk erre is konkrét bizonyítékot találni, akkor elég, ha sorra vesszük az együttes hazai mérkőzéseit, s nyomban szemünkbe ötlik, hogy egyetlen döntetlen mellett, – amit a több NB I-es játékossal felálló Berettyóújfalu II ellen ért el a csapat – csak hazai győzelmek láthatóak a listán. Kiemelendő, hogy a hazai veretlenség mellett ebben a szezonban már idegenben is jóval gyakrabban jöttek a győzelmek az előző idényhez viszonyítva – a bajnok Kincsem gárdáját pl. oda-vissza legyőzte a csengeri csapat – így teljesen megérdemelten állhatnak fel a dobogóra az NB II Keleti-csoportjában a csengeri fiúk.

Erre a bajnokságra is jutott megannyi érdekesség, izgalom, váratlan fordulat és élmény, melyeket nehéz lenne egyenként felsorolni, de néhányat közülük azért mindenképp érdemes megemlíteni. Volt itt minden… Utolsó másodpercekben megszerzett győzelem, kiütéses sikerek, a sportcsarnok ajtaján bevilágító új kisbusz, zöld-fehér lufikkal kiszínezett lelátó, a csapat meccseinek állandó kommentátorává vált a Trollfoci által országos hírnévre szert tett Pitkin, forgatott futsal meccsen az RTL Klub, stb, stb, stb.

Van azonban még valami, ami a sok-sok élmény mellett a csengeri futsal meccsek legnagyobb vonzerejét jelenti. Mégpedig a hangulat. Ebben a szezonban sem akadt párja az országban a csengeri szurkolóknak, akik – Csenger címerállatához méltóan –oroszlánbarlanggá varázsolják hétfő esténként a Városi Sportcsarnokot. Külön kiemelendő a Csenger Futsal Fanatic, melynek tagjai nem pusztán hazai környezetben, hanem idegenben is segítették a fiúkat ebben a történelmi szezonban, s ahogy a csapat a pályán, úgy a Fanatic a lelátón nyújtott kiemelkedőt az idei bajnokságban (is).

A szezon véget ért. Méghozzá egy sosem látott, történelmi sikerrel, ami nagy lökést adhat a következő bajnokságra is, hogy szeptemberben újra kitörjön a hétfő esti láz, s az idei 223(!) találatot követően, jövőre újra ünnepelhessen ,,minimum” ennyi csengeri gól után Magyarország legjobb szurkolótábora.

Kákos Dávid

DSC_21866-2