Parádés mérközésen nyert az U18!

Nem bánta meg aki kilátogatott tegnap délután a Városi Sportcsarnokba az NB I-es U18-as bajnokság Keleti csoportjának 5. fordulójában rendezett Csenger Futsal – Kincsem Lovaspark mérkőzésre.
Egy nagyszerű meccsen az első félidőben 1-0-ra vezetett csapatunk, majd a szünet után volt itt minden ami szem-szájnak ingere! Szebbnél szebb gólok, gyönyörű támadások, kapufák (nem kevesebb mint 9, amiből hármat a vendégek kapusa lőtt!) és ami a legfontosabb a végén hazai győzelem!
Sikerének köszönhetően Juhász Ferenc csapata továbbra is az élmezőnyben tanyázik, ami örömteli és bizakodásra adhat okot a jövőt illetően!
A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy egy rendkívül szimpatikus és kiválóan játszó ellenféllel találkoztak ma Csorvási Ádámék!

Gratulálunk mindkét csapatnak!

Szezonnyitó utánpótlás torna U9-es korosztály /2011. január 1. után születettek/

Négy csapat részvételével rendeztünk labdarúgó tornát a Városi Sportcsarnokban november 24-én, ahol a nyíregyházi Bozsik Akadémia kiemelkedett a mezőnyből és megérdemelten nyerte el a győzelemért járó serleget!Gratulálunk a csapatoknak és edzőiknek, köszönet a szülőknek a sportszerű szurkolásért!
Végeredmény:
1. Bozsik Akadémia Nyíregyháza
2. Fehérgyarmat SC
3. Csenger FC
4. Vásárosnamény DSE
Gólkirály: Jacsó Ádám – Bozsik Akadémia 8 gól
Legjobb kapus:Balogh Medárd – Fehérgyarmat SC

U11 szezonnyitó focitorna !

Az U11-es korosztály (2009. január 1. után születettek) részére rendezett utánpótlás labdarúgó tornát a Petőfi DSZSE ma a Városi Sportcsarnokban.
A Csenger FC, a Petőfi DSZSE, a Vásárosnamény DSE és a Fehérgyarmat SC fiataljai egy nagyszerű délelőttöt varázsoltak a kilátogató nézőknek és szülőknek a parkettán. Szebbnél szebb gólokat, szép támadásokat, gyönyörű cseleket és lelkes, aranyos önfeledten focizó gyerekeket láthattak, akik között a Vásárosnamény megérdemelten szerezte meg a díszes kupát!

A rendezvényen részt vett Csizmeg Lajos a Fradi öregfiúk technikai vezetője aki nem csak jött és látott, de ajándékokkal is kedveskedett az ifjú focistáknak amit a Ferencváros öregfiúk küldtek a srácoknak!
Külön köszönet ezért Bánki Dodinak a Fradi öregfiúk frontemberének!

Eredmények:
Csenger FC I – Csenger FC 2 10-0
Petőfi DSZSE Beregvidék– Fehérgyarmat SC 4-1
Vásárosnamény SE – Csenger FC II 14-0
Csenger FC I – Petőfi DSZSE Beregvidék 1-2
Vásárosnamény SE – Fehérgyarmat SC 4-0
Csenger FC II – Petőfi DSZSE Beregvidék 1-9
Csenger FC I – Fehérgyarmat SC 3-1
Petőfi DSZSE Beregvidé– Vásárosnamény SE 0-2
Csenger FC II. – Fehérgyarmat SC 1-11
Csenger FC I. – Vásárosnamény SE 1-4
Végeredmény:

1. VÁSÁROSNAMÉNY DSE 4 4 – – 24-1 12
2. PETŐFI BEREGVIDÉK 4 3 – 1 15-5 9
3. CSENGER FC I. 4 2 – 2 15-7 6
4. FEHÉRGYARMAT SC 4 1 – 3 13-12 3
5. CSENGER FC II. 4 – – 4 2-44 –

Különdíjasok:

Gólkirály: BODÓ GERGŐ (VÁSÁROSNAMÉNY DSE) 8 gól

Legjobb kapus:BÖKÉNYI ROLAND (PETŐFI BEREGVIDÉK)

Legjobb mezőnyjátékos: PÁLYI NORBERT (CSENGER FC I.)

Gratulálunk a csapatoknak és köszönjük a szülőknek a sportszerű szurkolást!

!

Amikor valahogy semmi nem jön össze!

A Cigándot fogadta U19-es lány csapatunk a megyei bajnokság 2. fordulójában.
Kétszer is vezettek lányaink, helyzetek tömkelegét dolgozták és (sajnos) hagyták ki, majd ahogy szokott lenni a végén a vendégek találtak két gólt és elvitték a három pontot.

Ilyen a foci!
Semmi baj lányok!
Jövő héten Újfehértón javítunk!

Két vereség Gyulaházán!

Sajnos mindkét csapatunk vereséget szenvedett a megyei utánpótlás futsal bajnokságok ötödik fordulójában kedd este.
Az U17 egy izgalmas meccsen kapott ki, az ezer sebből vérző U20 egy megalázó vereségbe szaladt bele!
Jövő csütörtökön a Puskás Partner Nagyecsed ellen javíthatnak a fiúk!

Beregvidék győzelem a DEAC II ellen!

A debreceni egyetemisták második csapata látogatott ma a Városi Sportcsarnokba a Regionális Futsal Bajnokság 5. fordulójában.
A vendégeknél kihasználva a fiatalok versenyeztetését segítő szabályt több NB I-es kerettag is pályára lépett.
A kilátogató kb 50 néző egy kifejezetten jó iramú, fordulatos és gólokban gazdag meccset láthatott. A második félidei nagyszerű játékával a Csenger Futsal Beregvidék teljesen megérdemelten szerezte meg a három pontot.
Csapatunk győzelmével a második helyen áll a bajnokságban, de a tabella mellett érdemes egy pillantást vetni a góllövőlistára is!

Szép volt fiúk!

Vereség Kartal ellen

A ma esti fordulóból a Kartal csapata került ki győztesen , a végeredmèny 3-2 lett . A csengeri fiúk mindösszesen 6-an vágtak neki ennek az útnak , de ennek ellenére derekasan helytálltak a messze-távolban ! Gólszerzőink Katona Pali és Rigó Attila voltak .
Jövőhéten ismételten idegenbe utazunk , az MVFC BERETTYÓÚJFALU II. otthonába.

Ezzel lezárult az alapszakasz első köre.
Csapatunk jelenleg 9. helyen áll, jövő héten visszavághatunk az MVFC II-nek az első fordulóban elszenvedett vereségért!

Továbbra is : Hajrá Csenger Futsal ! 💚⚽️

Ma Kartalra utazunk!

KARTAL SE – CSENGER FUTSAL
19:00 Kartal, Kovács László Sportcsarnok

A futsalhungary.hu beharangozója:

A Kartal legutóbb az Újpest legyőzésével nagy lépést tett az alapszakasz győzelem felé. Tetemes, hét pontos az előnye, amit akár most hétfőn tovább növelhet. Ehhez hozni kell a kötelezőt a Csenger ellen. A vendégek idegenben még nem nyertek, mindössze két döntetlenre futotta és nem valószínű, hogy most szakad meg a nyeretlenségi sorozat. Sima hazai siker prognosztizálható.

Reméljük a csapat rácáfol a cikk írójára!

http://futsalhungary.hu/2019/11/18/megorzi-e-az-ujpest-dobogos-helyezeset/?fbclid=IwAR39XEtc41dXN7LrBlgrTjsKuQ5v6muEG-0-hXcXzCnWQPlPthqQbdll010

Egy győzelem, egy vereség!


Az első fordulóból elhalasztott meccseket játszották ma este Leveleken a megyei bajnokságban szereplő csapataink.
Az U17 meggyőző játékkal nyert 6-1-re, az U20 sajnos nagyon rosszul kezdte a mérkőzést a hazaiak 4-0-ra elhúztak és hiába küzdöttek nagyot a srácok a végén a Vaja játékosai örülhettek az 5-4 arányú győzelemnek!

Holnap este a negyedik fordulóban a Gyulaháza csapatait fogadjuk, kezdés 17.00-kor!