Győzelem a megyei rangadón!

Csenger Futsal – Nyírbátor 8-3

A Covid 19 miatt elhalasztott mérkőzésen a Nyírbátor látogatott a Városi Sportcsarnokba hétfőn este. Az első percben megszereztük a vezetést Balogh Árpád révén amit Preizer Gergő a félidő végén megtoldott, így 2-0-ás vezetéssel vonultunk pihenőre. Érdekesség, hogy Preizer első meccsén első labdaérintésből gólt szerzett. Szünet után a Nyírbátoré volt az első pár perc és gyorsan egyenlítettek. Ekkor csapatunk észbe kapott és 6 perc alatt öt gólt (egy öngól, Rigó, Mándi, Balogh Á., Juhász N.) szereztünk, ezzel el is dőlt a mérkőzés! Az utolsó öt percben a vendégek szépítettek, majd ismét jött a 16 éves Preizer és második labdaérintésből is gólt lőtt, kialakítva a 8-3-ás végeredményt! A mai estén ismét igazolta a csapat, hogy van futsal Csengerben és a jövő is biztosított, hiszen Preizer Gergőn kívül Bartha Balázs (szintén 16 éves) is kiválóan mutatkozott be a felnőttek között! Gratulálunk a fiataloknak és a csapatnak a szép győzelemhez! Jövő héfőn a Nyírbátor vendégei leszünk a bajnokság 19. fordulójában!