A futsal keleti állócsillagai

A Csenger Futsal az előző szezon második helye után idén bronzérmet nyert az NB II.-ben.

Talán sokan emlékeznek arra, hogy az előző szezonban a Csenger Futsal az utolsó pillanatig harcban volt az NB II-es bajnoki címért és ezzel az élvonalba jutásért. A záró fordulóban azonban kikaptak Dunakeszin, fő riválisuk, a Maglód viszont hengerelt Gyöngyösön, így a Pest vármegyeiek nyakába került az aranyérem, a Csengernek pedig az ezüst jutott. Akkor nagyon fájt az elszalasztott lehetőség Szilágyi Sándor csapatának, de utólag sikerként értékelték a második helyet. 
– Nagyon csalódottak voltunk a lefújás után, de ismerve a lehetőségeinket utólag nagyon büszkén gondolunk vissza a tavalyi ezüstéremre – mondta Szilágyi Sándor.
Ennek a szezonnak változatlan kerettel vágtak neki és célként a felsőházi rájátszást tűzték ki maguk elé, vezetőedzőjük szerint titokban bíztak egy újabb éremszerzésben. 
Parádésan is indultak, az első tíz mérkőzésükből hetet megnyertek, döntetlent játszottak Tiszaföldváron és csupán Dunakeszin, a Rubeola vendégeként maradtak pont nélkül. Az alapszakasz vége felé azonban nem úgy jöttek az eredmények, ahogy elképzelték. 
– Főleg januártól sok problémával kellett szembenéznünk, jöttek a sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt is egyre kevesebben lettünk, főleg az idegenbeli mérkőzéseinkre. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén idehaza kikaptunk Tiszaföldvártól , amely komoly törés volt a csapat életében, pedig a rengeteg hiányzónk ellenére az utolsó percig harcban voltunk a bajnokság legjobb csapatával – tekintett vissza Szilágyi Sándor.
A Csenger végül a Tiszaföldvár és a Kincsem mögött a harmadik helyen zárta az alapszakasz és két pontot vitt magával a felsőházi rájátszásra.
– A felsőházi rájátszásra összekapta magát a csapat, ugyan kikaptunk a Tiszaföldvártól, de nyertünk a Rubeola vendégeként és megvertük a Kincsem Lovasparkot. Utána azonban jött négy olyan meccs, amelyen összesen két pontot szereztünk. A hazai Rubeola elleni döntetlennel aztán végleg elszállt annak lehetősége, hogy megismételjük az előző szezonbeli teljesítményünket, de összességében elégedettek lehetünk a harmadik hellyel és arra is büszkék vagyunk, hogy mi adtuk a bajnokság gólkirályát, Barcsay Márk 48 találattal végzett az élen.
A játékosok most hosszabb pihenőre vonulnak, majd augusztusban kezdik meg felkészülésüket a következő szezonra. Azt biztos, hogy már nem Szilágyi Sándor irányításával folytatják a munkát.
– Változás lesz a kispadon, új edző felel majd a szakmai munkáért, azonban én is maradok a csapat mellett. Szeretném megköszönni támogatóinknak az eddigi önzetlen anyagi és egyéb segítséget, a jövőben is számítunk rájuk. Külön köszönjük Csenger város önkormányzatának, hogy évek óta stabil hátteret biztosítanak a munkákhoz. Hálával tartozunk szurkolóinknak is, akik rendületlenül lelkesen biztatják a csapatot.
Nemcsak a kispadon lesznek változások, hanem a játékoskeretben is. Van azonban honnan meríteniük, hiszen remek utánpótlással rendelkeznek, a vármegyében egyedüliként első osztályban szerepel az U17-es, valamint az U19-es csapatuk. Előbbi csapatuk három fordulóval a bajnokság vége előtt még harcban áll a dobogóért. Ebben a szezonban felnőtt válogatott játékost is adtak Balogh Alex személyében, aki Nyíregyházán az ukránok elleni két mérkőzésen debütált a nemzeti csapatban.

Csenger futsal „henger”

A Csenger Futsal Beregvidék együttesének bajnoki címével ért véget a felnőtt férfi regionális futsal bajnokság legkeletibb csoportjának a küzdelme.

A nyolc egyesület részvételével 2023 november végén rajtoló, az MLSZ által kiírt, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatóság által koordinált bajnokságban a csengeriek végig magabiztosan teljesítettek, mindössze egy vereséggel zárták a szezont. A mezőnyt négy szabolcsi, három borsodi és egy hajdú megyei egyesület alkotta.

A második helyet a borsod megyei Parasznya SE szerezte meg, míg a harmadik helyen a Demecser Kinizsi SE végzett.

Regionális felnőtt futsal bajnokság végeredménye: 1. Csenger Futsal Beregvidék 39 pont, 2. Parasznya SE 30 pont, 3. Demecseri Kinizsi SE 22 pont, 4. DBFC Futsal 22 pont, 5. Gesztelyi FC SE 13 pont, 6. Sonkád SE 12 pont, 7. Mádi FC 12 pont, 8. Leon SE 10 pont,

https://szabolcs.mlsz.hu